arabtanar logo

Igeidök

Az arab igék szótári alakja múlt idejű (befejezett) egyes szám harmadik személy hímnemben áll, mellé tett magánhangzó utal az esetleges jelen idejű (befejezetlen) magánhangzó változásra:  ــُ  كَتَبَ (írni). A szótárban ezen kívül az ige után egy római szám is állhat, ami arra utal, hogy a szóban forgó jelentés az arab igének nem az ún. alapformája, hanem az ún. származéka fejezi ki, pl.:  عَلِمَ V (tanul, tud).


Múlt idő
A múltban megtörtént cselekmény leírására szolgál. Az I. igetörzsben az erős igék három olyan fajtáját különböztetjük meg, melyek egymástól a szótő középső tagjának magánhangzójában különböznek.
a فَعَلَ     فَعِلَ      فَعُلَ
Az ige ragozását a فَعَلَ – csinál igén mutatja be az arabtanár, mely példaként szolgálhat.

15a

A tagadást a مَا– nem tagadószóval képezzük, melyet a múlt idejű ige elé írunk.

A bővített törzsű erős igék ragozása megegyezik az I. törzzsel. A táblázatban a hímnem egyes számú 3. személyét tüntette fel az arabtanár.

15b

Jelen idő (befejezetlen igék)
Kijelentő mód
A befejezetlen igéknél három lehetséges végződésrendszer van, amelyeket az európai nyelvtanok igemódoknak neveznek, míg az arabok egyszerűen csak a jellegzetes magánhangzó arab neve szerint hívják. Az arabtanár közreműködésével meg fogja ezeket tanulni.

Az –u végű ragozás ún. kijelentő mód

15c

A tagadást a لَا tagadószó ige elé helyezésével képezzük.
A bővített törzsű erős igék ragozása megegyezik az I. törzzsel. A táblázatban a hímnem egyes számú 3. személyét tüntette fel az arabtanár.

a4

Jövő idő

jov1


Arabtanár - Arab nyelvtanfolyam - Arab nyelvóra - Arab nyelvoktatás online vagy személyesen Budapesten